10 ÉVES A SIÓFOKI GALERIUS FÜRDŐ ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ

10 ÉVES A SIÓFOKI GALERIUS FÜRDŐ ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ

Az idén 10. születésnapjára készülő Galerius fürdő egy év alatt 163 ezer vendéget fogadott. 

A 9 medencével, és 500 férőhellyel rendelkező fürdő egyik legfőbb vonzerejévé az egyedülálló, komplex szolgáltatást nyújtó szaunavilága vált az utóbbi években. A show műsorral fűszerzett szauna-programok forgalma évről évre nő, ezért az idei téli szezonban a hétvégi rendezvények számát 3-ról 4-re emelték és bevezették a szauna-szerdát is. A siófoki intézmény elismertségét jelzi ezen a téren, hogy május 14-én itt tartják majd az országos szauna-mester bajnokság döntőjét.

      A másik legkeresettebb attrakciója a fürdőnek a gyerekes családok kedvencének számító óriáscsúszda, továbbá teltházasak szoktak lenni a svédasztalos, műsoros party-rendezvényei. Az intézmény hétvégenként gyermek-animációval, valamint aquafitnessel és zumbával is várja a vendégeit. A Galerius csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség rendezvényihez, aminek keretében idén is bekapcsolódik – egyebek közt – a júniusi Global Wellness Day, és a júliusi Strandok Éjszakája rendezvényekbe.